Az emberi ritmus

A sötétség, mely most körülvette őket, vastagabb volt és mélyebb, mint bármi, amit a kolónia gépi fényei valaha is elengedtek. A kopogás már nem csupán visszhangzott, hanem a levegőben is vibrált, rezonált a csontjaikban, egy ősi, lüktető ritmusként áthatolva mindenen. János keze még mindig a súlyos relén pihent, mely most haszontalannak tűnt. A gépek hangja elnémult a sötétben, a kolónia túlhajszolt pulzálása távoli, reménytelen morajjá halkult. János Alinda felé fordult, de nem láthatta, csak érezte a közelségét. A lány falon tett kísérlete, hogy visszajelezzen, mélyebben érintette Jánost, mint bármelyik rendszerhiba. Alinda nem fényt, hanem kapcsolatot keresett, azt az emberi köteléket, amit a nagymama meséi is sugalltak a régi világból.
Egy pillanatra János elfelejtette a kolónia szigorú szabályait és a hálózat fenyegető valóságát. Csak Alinda állt a középpontban, és az a különös, elfojtott erő, ami benne lakozott. Érezte, hogy a lány megremeg mellette, de nem félelemtől, hanem az ismeretlen hívásától. Kovács halk átka hallatszott a sötétből, ahogy még mindig a lámpájával küzdött, de a hang elhalt a kopogás egyre erősödő dallamában. János bizonytalanul nyújtotta a kezét, hogy megkeresse Alindáét. A tapintható feszültségben egyedül a közelsége jelenthetett támaszt. A kézfogás most nem egyszerű gesztus lett volna, hanem egy ígéret, egy hallatlan fogadalom a teljes bizonytalanságban, amely most mindkettejüket körülölelte.
Amikor ujjai végül Alinda hideg ujjaihoz értek, a lány ösztönösen összeszorította. Ez a csendes, elfeledett kézszorítás erősebb volt bármilyen gépi jelzésnél, egy pillanatra elmosta a kolónia rideg valóságát. Jánosban felébredt egy érzés, amit eddig elfojtott, egy gondolat, ami Alinda bátorságához és a nagymama meséihez kötötte: a remény, hogy van valami a hálózaton és a masszán túl, valami emberi, amiért érdemes harcolni. A kopogás egyre hangosabbá vált, mintha a falak maguk is kérdeznék: „Hogy lesz az ember?” A válasz talán ebben az elfeledett járatban, ebben a sötétben rejtőzött, egyetlen kézszorításban. János óvatosan előrelépett, Alinda kezét szorítva, a kopogás irányába. Kovács tétován követte őket, a zajokhoz igazodva.