Az elvágott kötelék

A lüktető járat hirtelen egy szélesebb, kupolaszerű térbe torkollott, ahol a falakból vastag, tejszerű indák húzódtak egy központi, fényes kehely felé. Mögöttük, a szűk folyosó mélyéről fémes dübörgés rázta meg az organikus talajt: L656 szektoriális tisztítóegysége megkezdte a lezárást. A nyomkövető szondák sziszegése már átszűrődött a húsos redőkön.
– Gyorsabban! – vágta rá Alinda, hangjában szikrázó dühvel. Megragadta a kehely szélét, amely meleg, nyálkás folyadékot árasztott. – Nem megyünk vissza a pedálokhoz!
Janos elkeseredetten rántotta meg a lány karját. Az arca torzult a feszültségtől, a veszély szele végigkorbácsolt a hátán.
– Megőrültél? Ha belelépsz abba a masszába, megváltozik a tested! Senki nem tudja, mi lesz velünk a túloldalon! – kiáltotta, miközben a hátuk mögötti átjáró rétegei elkezdték bezárni az utat az acélcsizmák közeledő zajára.
– Ott legalább élünk, nem csak energiát adunk a gépeknek! – vágta rá a lány élesen, és habozás nélkül a lüktető gyökérágy közepére lépett.
A bio-struktúra azonnal átkarolta Alinda bokáját, és meleg, aranyló fénnyel árasztotta el az ereit. Janos káromkodott egyet, majd amikor az első szektorőr acélkerete áttörte a folyosó membránját, elszánt dühvel döntött: Alinda után vetette magát. A kapu szövete mögöttük végleg összezárult, elvágva őket a kolónia zajától – és a régi emberi életüktől.