Az eltagadott vallomás

Alinda hirtelen megtorpant a C-szektor felé vezető átjáró szűk küszöbénél. A kötelező műszakváltásra figyelmeztető sziréna éles, gépies hangja végighasított a szűk folyosón, de a lányt nem a közeledő Őrszemek, hanem a benne lassan felhalmozódott düh mozgatta. Szembefordult János-G534-gyel, s a lámpák villódzó fényében nekiszegezte a vádaskodó kérdést.
– Miért hagytad, hogy a nagymamám egyedül cipelje mindezt? Ha valóban törődtél vele, miért engedted, hogy elutasítson?
János arca megrándult a szürke csővezetékek derengésében. Nem a lelepleződés miatti félelem, hanem a régen eltemetett emlékek súlya nehezedett rá. Megtorpant, s szavait óvatosan mérlegelve felelt.
– Védtem őt. De ő pontosan ismerte a kolónia kegyetlen törvényeit. A rendszer megbünteti azt, aki a Wattokon kívül másra is pazarolja a figyelmét. Elküldött magától, amikor a dinamók mellett segíteni próbáltam neki. Megalázott a többi munkás előtt, csak hogy elterelje rólam az Őrszemek gyanúját.
– De sosem gyűlölt téged – lépett közelebb Marika, miközben a nyomásszabályzó szelepeket figyelte.
– Nem – bólintott János, s hangjában feltámadt a régi vonzódás elfojtott melege. – Az utolsó műszakjában, mielőtt a hálózat kiszipolyozta volna az erejét, a tekintetében ott volt a néma köszönet. Titokban kedvelt engem, de a kolónia napirendje nem tűrte a gyengédséget.
Alinda ökle összeszorult. A nagymama dacos hallgatása mögött végre kirajzolódott a tiltott érzések valódi ára.