Az elpazarolt wattok törvénye

A sötétség hirtelen vörösbe fordult. Egy nehéz, rozsdás acélrács zuhant le előttük a járatban, fémes csattanással zárva el az utat. A falon lévő terminál piros lencséje felizzott, jéghideg fénnyel pásztázva végig a csoportot.
– Illetéktelen energia-eltérés az L-szektor alatt – recsegte a fejük felett egy gépies hang. Az Őrszem ítélete volt ez. A Kolónián az ember csak üzemanyag, és a szökött testek elpazarolt wattnak minősülnek. – Megsemmisítési és visszanyerési protokoll indul harminc másodperc múlva.
– Csapdába estünk – suttogta Kálmán, hátrálva, de mögöttük is nehéz léptek visszhangoztak.
– Kovács, a bypass! Próbáld megkerülni! – kiáltotta János, miközben a falhoz lapult.
– Lezárták a hálózatot, nincs feszültség a terminálban! – Kovács keze remegett a szerszámos táskáján.
Alinda a falnak dőlt, a füzetet a mellkasához szorítva. A torkában lüktetett a félelem. Ebben a fojtogató másodpercben nem a nagymama meséi jutottak eszébe, hanem L656 arca. Az a halk szavú fiú a hármas szektorból, akiről eddig csak a nagymamának mert suttogni a hálókamra mélyén. A Kolónián a szerelem tiltott luxus, halálos bűn volt, de most, a vörös fényben mégis az ő tekintete után vágyott. Ha az Őrszem most kisüti a folyosót, sosem látja többet.
– János! – kiáltott Alinda. – A fali vezeték! Ha rövidre zárjuk a földelést, a rendszer azt hiszi, kisültünk!
János a lányra nézett, szemében a felismerés és a kétségbeesés viaskodott. Az idő fogyott.