Az elfeledett törzskönyv

János lassan a sárgásan vibráló képernyő felé lépett. A poros üveg mögött zöldes kódsorok töredékei futottak végig, majd a rendszer hosszú évtizedek hallgatása után beolvasott egy Archivált Szektor-jegyzéket. Alinda szorosan mögötte maradt, tekintetét a villódzó karakterekre szegezte. A falakon túli zúgás itt, az elfeledett járat mélyén alig szűrődött át.
– Ez… egy régi nyilvántartás – mondta János fojtott hangon, miközben a melegedő burkolatra tette a kezét. – Még a nagy átszervezés előtti időkből.
A képernyőn nevek sora jelent meg a szokásos azonosítószámok helyett. Alinda hirtelen megragadta János karját, amikor meglátott egy ismerős családi jelölést. A bejegyzések tisztán mutatták: a családja nem mindig a L-lakó szektor fegyelmezett munkaereje volt. A nagymamája szülei még az első generációs építők közé tartoztak, akiket a kolónia átállása után soroltak be a dinamók mellé, törölve a múltjukat.
– Apámat elvitték – suttogta Alinda, szavai megbicsaklottak a félelemtől. – Nagymama sosem merte kimondani a nevét. Az Őrszemek büntették a rokoni emlékezést. Azt mondták, a családi kötődés gyengíti a termelést.
János látta, ahogy a lány keze megremeg. A kijelző alsó soraiban egy eltemetett jegyzőkönyv feküdt: Alinda apját nem selejtezés miatt távolították el, hanem egy leállított járat szigetelésénél érte a vég. A rendszer egyszerű veszteségként könyvelte el, megvonva a családtól az extra fejadagot.
– Nem névtelenek voltak – mondta Alinda, és a sárga fény kiemelte szemeiben a megmaradt dacot. – Nagymama mindvégig tudta.