Az elágazás nyirkos sötétje

A sötét, nyirkos járatban a fémcsövek hidege beleivódott a ruhájukba. János óvatosan haladt elöl, tenyere alatt érezve a burkolat mentén futó vékony kábelt, amely még lüktetett a túlterhelt hálózat maradék energiájától. Az Új Lakó suttogva intett hátra: az Őrszemek léptei odalent lassan elhalkultak, de a kolónia gépies morajlása a falakon át is nyomasztóan hatott rájuk.
– Meg kell találnunk a szervizkapcsolót, mielőtt a műszakváltás szirénája megszólal – fordult hátra János alig hallhatóan. – Ha a központi rendszer észleli az ingadozást, az egész szektort végleg lezárják.
Alinda megszorította a poros lemezt a feje felett. A beszivárgó huzat nem szűnt meg, de a szűk résben most a puszta létezésükért küzdöttek. A lány tudta, hogy a szerelme az L-szektor túlsó oldalán várja a hírt, ám a betonvastag választófal az elmúlás némaságát árasztotta. Ha nem sikerül kapcsolatot teremteniük, a kolónia könyörtelen napirendje maga alá gyűri a reményüket.
Az Új Lakó hirtelen megtorpant egy megbontott ellenőrző panelnél, s ujjával a sötétbe mutatott. János habozás nélkül hozzáérintette a rögtönzött modul rézcsatlakozóját a csupasz vezetékhez. A fal mélyén tompa, szaporázó kattanás futott végig – a jel elindult a zárt zóna szívébe.