Az elágazás feszültsége

János talpra állt, és a fülke sarkában álló, kormos műszerfalhoz lépett. A kopott relék mögül égett szigetelés szaga áradt: a hálózatot elérő túlterhelés nem csillapodott, hanem láncreakcióként terjedt tovább a lezárt szektorok felé. A falon futó vastag rézkábelek mély, vibráló hangon zúgtak, ahogy az elcsalt energia utat keresett magának.
– Nézd a feszültségmérőt – mutatott Alinda a zöldesen pislákoló mutatóra, hangjában metsző indulattal. – Ha a dinamóterem felől érkező hullám eléri a lakószektor elosztóját, az egész rendszert lecsapja a védelmi automatika. A nagymama keringés-támogatója nem bír ki még egy áramkimaradást.
János nem habozott. Az ellenőrző pult oldalán lévő manuális megszakítóhoz nyúlt. A fémkar vastag zsír- és rozsdaréteg alá szorult, de a fiú teljes testsúlyával rátnehezedett. Egy éles, csikorgó hang kíséretében a mechanika elmozdult, és a fülke feletti csövekből gőz csapott ki. A fővezeték vibrálása hirtelen alábbhagyott, ahogy a túlfeszültséget sikerült átirányítaniuk egy rég elfeledett, alsó hűtőkörbe.
A folyosó sötétjébe burkolózó Őrszem-érzékelők egy pillanatra elhallgattak. Az átkapcsolás hatására a járat padlóján egy nehéz vasajtó retesze kattant ki, feltárva a mélybe vezető lenti lépcsősort. Nem volt már visszatérés a megszabott napirendhez: a túlterhelt hálózat megbénította a szektor felügyeletét, és ezzel megnyitotta előttük az egyetlen utat a kolónia mélyebb rétegei felé.