Átvett nyomaték

A túlterhelésjelző piros fénye élesen villant fel a 42-es pedálpult felett, ahogy Alinda meggondolatlan rúgása túllépte az engedélyezett feszültséghatárt. A tengely felsírt, s a folyosó végén álló Őrszem fémes léptei azonnal feléjük fordultak.
Nagymama egyetlen kétségbeesett mozdulattal átnyúlt a két állás közötti manuális biztosítókarhoz. Saját fogsorát összecsergetve húzta meg a reteszt, s a lány pótolatlan nyomatékát a saját, elnyűtt ízületeire terhelte rá. Az idős test megbicsaklott a hirtelen ellenállás alatt, de a pedál elszántan fordult tovább.
– Nem teheted tönkre az egyetlen dolgot, ami megvéd minket! – sziszegte az öregasszony, miközben homlokán kövér izzadságcseppek gördültek le. – Mi vagyunk a napfény örökösei, Alinda... A dédszüleid még látták a felszínt, s a vérünkben hordozzuk a jussunkat a fényre! De ha az Őrszemek meglátják a lázadásodat, leminősítenek minket puszta test-energiának, és a családunk végleg odavész a mélyben.
– Nincs semmiféle örökség, csak ez a ketrec! – vágta rá Alinda halkan, de a dühét már átjárta a csontig hatoló félelem, ahogy meglátta a közeledő árnyat.
Az Őrszem kék optikája végigsöpört a 42-es boksz vibráló kijelzőjén. Ebben a szorongató pillanatban hirtelen felüvöltött a műszakváltást jelző sziréna, áttörve a dinamoterem fojtogató feszültségén.