A zárlat fénye

A kormos kábelcsatornában a levegő nehéz volt és forró, de Alinda egy pillanatra sem torpant meg. Ahogy lassan előrearaszolt a szűk fémcsőben, a falak mögött hirtelen mély, fülsértő búgás futott végig. A kolónia túlterhelt hálózata a kritikus határon ingadozott: a túlfeszített lakószektorok energiaéhsége összeroppantotta a régi transzformátorokat, és a hálózati ingadozás még az elfeledett járatok mélyén is vibrálva terjedt.
Egy éles, pattogó hang kíséretében szikraeső hullott a mennyezeti kábeltálcáról. A fővezeték zárlata miatt a szervizútvonalak automata reteszei egymás után adták meg magukat. Az a fémrács, amely pillanatokkal korábban még elzárta volna az utat az L-szektor felé, most egy halk kattanással kioldott, amint a mágneses zárból elillant a feszültség.
Alinda azonnal felismerte a kínálkozó alkalmat. Bár a sötétségben az égő szigetelés és a túlhevült réz szaga fojtogatóan terjengett, a lány mégis reményt érzett. A kolónia szigorú rendszere saját túlterheltségébe bubotott bele, megnyitva előtte a továbbjutás útját. Megragadta a kioldott fedőlemezt, és óvatosan kibújt a szellőzőnyíláson.
A túloldalon a fővezetékek halk pattogása mellett langyos légáramlat fogadta. Lent, a folyosó homályában már felsejlettek az L-lakó szektor jellegzetes sárgás fényei. Alinda megtörölte koromtól foltos arcát, és elszántan lépett előre. Tudta, hogy ez a zárlat adta meg neki a döntő előnyt, hogy végre elérje Jánost.