A vészakkumulátor vöröse

A feszítővas csikordulva fúródott a rozsdás szelep mögé. Az új lakó teljes erejével rásúlyozott, s a vastag csőből éles, sziszegő oxigénáramlat csapott a vak sötétségbe. Marika görcsös köhögéssel szívta be a hűvös gázt, de a megkönnyebbülés csupán néhány pillanatig tartott.
A csarnok sarkaiból éles, szintetikus csipogás hasított a sűrű levegőbe. Az Őrszem belső vészakkumulátora bekapcsolt: a gép központi optikájában mélyvörös fénypont gyúlt, s a lencse hideg precizitással fordult a szeleppel küzdő csoport felé.
– Rendbontás a hetedik egységben – zúgta a gép fémes, tónustalan hangon. – Energetikai szabotázs és protokollszegés. Az alanyok újrasorolása és selejtezése azonnal életbe lép.
– Ne mozogjatok! – sziszegte János-G534, miközben a falhoz lapult. – Ha az Őrszem végleges ítéletet hoz, senki sem éri meg a reggelt!
Alinda torka elszorult. A vörös fénysugár végigpásztázta az arcát, de a lány nem a gép fenyegetésétől rettent meg a legjobban, hanem attól a titoktól, amit nemrég vallott be a nagymamájának. Ha most elviszik, soha többé nem láthatja L656-ot. A műszaki szektorban dolgozó fiút, akinek a puszta pislákoló pillantásától is gyorsabban vert a szíve – jóllehet a kolónián a személyes kötődés szigorúan tiltott büntetést vont maga után.
– Nem adjuk meg magunkat! – kiáltotta Alinda, s az új lakó mellé lépve megragadta a feszítővas szárát. – Inkább az ítélet, mint hogy hagyjuk magunkat elsorvadni!
Kovács megdermedt a vörös pásztázó fényben, miközben az Őrszem hidraulikus karjai halk sziszegéssel kinyúltak a sötétben, hogy elindítsák a végrehajtást.