A választás szikrája

János nem teketóriázott sokáig. Óvatosan megérintette a hideg üvegpanelt, keresve egy kapcsolót vagy egy manuális bemenetet. A képernyő sarkában felvillant egy elszigetelt almenü: „Emberi státusz – felülbírálás”. Nem hideg számkódok álltak ott, hanem régi, kézzel bevágott jelek a fémperemen, pont olyanok, amilyeneket a nagymama rajzolt egykor a porba.
– Nézd, János! – suttogta Alinda, és a konzol oldalához lépett. Egy apró, rézből készült retesz lógott ki a csövek közül, mintha utólag építették volna be. – A nagymama mindig azt mondta, az ember nem a pedálozástól lesz ember, hanem attól, ha képes megállni és dönteni.
János bólintott. A félelem gombóca a torkában lassan felengedett, ahogy a megértés átvette a helyét. Nem pusztán az energiát lopták el tőlük évtizedek óta, hanem a választás lehetőségét. Ha most meghúzzák a karikát, talán megszakítják az Őrszemek állandó elszívó ritmusát a saját lakószektorukban.
Egyetlen határozott mozdulattal átfordította a rézkart. A konzol felbúgott, a pulzáló vörös fények egy pillanatra elhalványultak, s a teremben megszűnt a fülsértő, alacsony frekvenciájú zúgás. Helyette egy meleg, lágy kattanás hallatszott, mint amikor a régi mesékben az óra elüti az éjfélt, s az elnyomott áramkörök mélyén megszületett a szabadság legelső, apró szikrája.