A túlterhelt hurok — új hang

A mennyezet mentén húzódó vastag kábelkorbácsok hirtelen veszett sziszegésbe kezdtek. A kézi megszakító lerántása nemcsak az Őrszemek lencséit vakította el, hanem a túlterhelt hálózat láncreakcióját is elszabadította az L-szektor öreg elosztóiban. A rozsdás falikábelek szigetelése megolvadt, sűrű, kénes füstöt árasztva a szűk járatba.
János gyors léptekkel a folyosó falára szerelt főelosztó dobozhoz sietett. A számlálók vadul kilengtek, a műszerek régen túllépték a kritikus tartományt. A kolónia dinamótermeiből még mindig akadálytalanul zúdult be a pedálozó munkások által megtermelt vak energia, de a lezárt szektorkatódok miatt a hálózat képtelen volt levezetni a feszültséget.
– Ha ez a relé kiég, a szektor utolsó tartalékai is odavesznek, és a szellőzők végleg leállnak – morogta János, miközben meztelen tenyérrel próbálta kiékelni a forró réz kapcsolókart. A fém megperzselte a bőrét, de nem engedte el. – Nem elég lekapcsolni a rendszert, Alinda. Egyensúlyban is kell tartani, különben ránk ég az egész.
Alinda közelebb lépett, és a zseblámpája keskeny fénysugarát az elosztó rekeszeire irányította. Megvilágította a vibráló áramköröket, ahol a túlfeszültség ívei apró villámokként ugráltak a csatlakozók között.
– A földelés hurokja a sárga kábelnél van! – mutatta a lány. – Ha azt lecsatlakoztatjuk, a túláram nem a lakócellák felé folyik, hanem a kiégett szellőzőaknába csapódik le.
Együtt feszültek rá az elnyűtt karra. Egy utolsó, vakító kék szikraoszlop világította meg az arcaikat, majd a kábeldoboz füstölve elcsendesedett. A távolban vészjóslóan felmorajló generátorzaj visszafojtott duruzsolássá halkult.