A túlhúzott vezeték

A lendkerék lassuló súgása mögött éles, sercegő hang hasított a kuckó félhomályába. A transzformátor apró izzója túlfeszültségtől hirtelen fellobbant, majd pukkanva kékes füstbe veszett. A szomszédos fővezetékből rászakadó túlterhelt hálózat tompa morajlása megremegtette a fali fémlemezeket.
– Mi volt ez? – suttogta riadtan Alinda, s önkéntelenül János karjába kapaszkodott.
– A hálózat – felelte szaggatottan János. – Megnyomták a fővonalat.
Lelépett a pedálról, és a sötétben tapogatózva rögtön az improvizált kapcsolódobozhoz nyúlt. A szektorszintű áramingadozás teljes súlyával rászakadt a rejtett leágazásra; ha a túlterhelési szikra kiér a vezérlő központba, az Őrszemek pillanatok alatt bemérik a kuckó pozícióját.
– Csak a biztosíték – szólt közbe halkan a nagymama a sarokból, hangjában a régi világ nosztalgikus melegével. – Régen, ha lecsapódott a feszültség, gyertyát gyújtottunk. Kinevettük a sötétet.
– Most nem lehet – vágta rá János feszülten. – Ha átég, végünk.
Lázas kézzel igazította meg a biztosító rézvezetéket, mire egyetlen sárga szikra pattant ki a dobozból, egy pillanatra megvilágítva Alinda sápadt arcát. A feszültség végül visszahúzódott, s a fővezeték fenyegető morajlása lassan elcsendesült a vastag falak mögött. Megúszták a lelepleződést, de a kolónia hálózata veszélyesen törékeny maradt.