A túlfeszültség íze

A szellőzőjárat porlepte sötétjében János és Alinda óvatosan haladtak előre a vastag csövek között. Mögöttük a lezárult vasretesz halk kattanása még visszhangzott, de a falakon túl már egy teljesen új zűrzavar kerekedett.
A megzavart dinamók miatt a hálózat pillanatok alatt elérte a kritikus túlterhelés határát. A feszültséghullám láncreakcióként terjedt át a szomszédos kábelszakaszokra: az elosztódobozokban éles pattogással szálltak el a biztosítékok, s a kolónia megszokott, szigorúan porciózott energiaellátása egy szempillantás alatt összeomlott.
– Olyan ez, mint a nagymama régi történeteiben – jegyezte meg halk, derűs hangon Alinda, miközben óvatosan lépkedett a rozsdás rácsokon. – Ő mesélt arról a világról, ahol a váltóáram és a villany nem kényszer volt, hanem emberi találmány, amit becsülni kellett.
János egy félhomályos kapcsolószekrénynél állt meg, ahol a túlhúzott vezetékek még zizegve ontották magukból a forró kábelszagot. A halványuló szikrák fényében a két fiatal csendben egymásra nézett. Az Őrszemek odakint tehetetlenül keresgélték a hibát a megbénult rendszerben, miközben a túlterhelt hálózat sötétje végre menedéket adott nekik.