A tiszta huzat

A feláramló, csípős kinti levegő felkavarta a szellőzőjárathoz tapadt évtizedes port. L656 köhögve nyúlt a kibukkanó sötétség felé, ahová a Kolónia betonfödémén átvágó nyílás engedett betekintést. Nem a megszokott, zümmögő neonfény derengett felettük, hanem a hideg, tiszta éjszaka, amit eddig csak a nagymama ritka elbeszéléseiből ismertek.
Az akna aljából felverődő léptek ritmusa hirtelen megváltozott. Egy fémvázas alak emelkedett ki a homályból, de ahelyett, hogy felemelte volna az áramütőt, Őrszem-3 megtorpant a nyitott retesz előtt. Lencséi felizzottak, ahogy a beszivárgó szél végigsöpört a páncélján. A mechanikus egység belső érzékelői elutasították a szabálytalan huzatot, mégsem adott le vészjelzést a központ felé.
– Ez nem a hálózat levegője – mondta Őrszem-3, s a hangjából hiányzott a szintetikus parancsszavak megszokott gépies éle. A lencséje vibrálva követte a fenti résen beszűrődő dermedt levegőt.
Az új lakó, aki a C-szektor felőli zajokat követve ért a csomóponthoz, szorosan Alinda mögé lépett. Arca feszült volt a dühtől, a kolónia napirendjének megszokott kényszere szorította a mellkasát.
– Hagyod, hogy elszökjön a kvótánk? – sziszegte Őrszem-3 felé, ökölbe szorítva a kezét. – Ha leáll a rendszer, odalent mind elenyészünk!
Alinda nem hátrált meg. Megmarkolta a táskájában lapuló hideg rézlapot, és egyenesen az Őrszem lencséjébe nézett.
– Nem a pedálok hajtásától és nem a hálózati ívektől leszünk emberek – mondta halkan, de szilárdan. – János a saját életét adta át a nagymamámnak, mert a létezés nem puszta gépterem. Most te döntesz, mit őrzöl.
Őrszem-3 lassú mozdulattal leengedte a karját, és félrelépett a járatból. L656 felnyúlt a retesz peremére, elrugaszkodott a nyirkos betonról, és felsegítette Alindát a sziklák felé vezető nyílásba.