A tiltott vonzódás nyoma

A fémküszöb mögött sűrű, hideg pára fogadta őket. Az elfeledett járat sötétjében csak a mélyben futó csövek sziszegése és a távoli generátorok tompa lüktetése hallatszott. János óvatosan visszahúzta a rozsdás hálót, hogy eltakarja a nyomot, majd elakadt lélegzettel lapult a nyirkos falhoz.
„Gyorsan kell lépnünk” – suttogta, miközben a vak sötétben Alinda felé nyújtotta a kezét. A lány szorosan követte, de a félelem szorította a torkát.
János megtorpant egy elágazásnál, és a lányra nézett. A szemeiben hirtelen feltámadt valami régi, fojtott fájdalom. „A nagymamád... nem volt mindig ilyen elutasító. Amikor még a négyes szektorban dolgoztunk, megpróbáltam közelebb kerülni hozzá. De a kolónia törvényei szerint a G534-es jelzésűeknek nem járt magánélet.”
Alinda meglepetten nézett rá a homályban. „Elutasított téged?”
„El. Azt mondta, elpusztítanak minket, ha észreveszik a kötődést” – mondta János szaggatottan, miközben a járat mélyéből hideg huzat csapott meg őket. „De tudtam, hogy titokban ő is érzett valamit. Éveken át hagytunk apró jeleket a fülkék közötti résben. Vigyázott ránk. Azért tartott távolságot, hogy megvédjen minket a rendszertől.”
A járat mélyén egy fémlemez megcsikordult, a kolónia járőreinek távoli impulzusa végigrezgett a csöveken. Alinda megragadta János kabátját, és a feszült sötétségben határozottan előrelépett.