A tiltott tekintet ára

A fémes csattanás elcsendesült, az Őrszem fagyos jelenléte végleg elenyészett a csarnok fojtogató gőzében. Alinda lába mechanikusan rótta a köröket, bőre alatt az izmok szinte égtek a hirtelen átvett túlterheléstől, de a tekintete Jánosra szegeződött. A férfi nem lépett vissza a saját fülkéjébe, a számlálók monoton kattogása mögött ott maradt a fülke szélén.
János g534 halkan megköszörülte a torkát. A tekintete, amely a szabályzat szerint csak a fordulatszámmérőt követhette volna, most az idős asszony megviselt, remegő kézfejére tévedt. Újra megpróbálta felé nyújtani a nedves rongyot, egyetlen apró gesztussal csempészve emberséget a kontrollált térbe. A Nagymama azonban merev tartással, szinte gőgösen fordította el a fejét.
– Térj vissza a szektorodhoz, János – suttogta az asszony, ám a szigorú szavak mögött megbújt egy régen eltemetett, megfakult melegség. A kolónia törvényei szerint a szolidaritás gyengeség volt, a vonzódás pedig felesleges kalória-pazarlás. Mégis, ahogy a Nagymama ujjai görcsösen a fogantyúra tapadtak, elárulták elfojtott érzéseit.
– Nem tudom elfordítani a fejem – válaszolta János halk, rekedtes hangon. A férfi mozdulataiban ott lebegett a több évtizedes, kimondatlan ragaszkodás, ami túlélt minden csapágycserét és rendszerfrissítést.
Alinda zihálva, a kimerültség szélén nézte őket. Ráébredt, hogy a nagymama régi meséin túl ez a csendes, tiltott gyengédség volt az egyetlen kapocs, ami ebben a fémkalitkában még nem engedte őket végleg alkatrésszé korcsosulni.