A tiltott kötődés árnya

János fojtott lélegzettel kúszott előre a nyirkos szervizjáratban, fémlemezre fémlemez csikordult. Alinda szorosan mögötte haladt, tenyerét felhorzsolta a rozsdás vakolat, de a fizikai fájdalom eltörpült a mellkasát feszítő tehetetlen düh mellett.
– A családomból már senki sem maradt, aki kiállna ellenük – suttogta Alinda, ahogy egy szűk csőelágazásnál megálltak pihenni. – Apámat a dinamóteremben érte a végzetes kisülés, anyám belehalt a lecsökkent fejadagokba. Csak a nagymama maradt nekem. Ő még mesélt arról, milyen volt a világ a háború előtt... amikor az emberek még a saját akaratukból szerettek, nem a kolónia napirendje szerint.
János hátrafordult, szeme meglepetten és élesen villant a cső homályában.
– A nagymamád csak meséket szőtt neked, Alinda. Ezen a telepen a kötődés luxus, a szerelem pedig egyenesen tiltott a Generátor egységekben. Elveszi a fókuszt a pedálozásról.
– Nem mesék voltak! – vágott közbe Alinda élesen, lehalkított, mégis vészjósló hangon. – Nagymama emlékezett a zöld fűre és a szabad napfényre. És L656... tudom, hogy te is láttad, ahogy rám néz a B-szektorban. Nagymamának már meséltem róla. Ha megtudják az Őrszemek, ő is a biomassza-tartályban végzi, mint Az Új Lakó. De én nem hagyom, hogy a családom emlékét is kiszipolyozzák!
– Tartsd magadban a vágyaidat, ha életben akarsz maradni – figyelmeztette János komoran, és tovább kúsztatott a rés felé, ami a mélyebb járatokba vezetett. – Apád is túl sokat beszélgetett a vezetékek mögött. Tudod jól, hová vezet az.