A tiltott frekvencia rezonanciája

A pihenőfázis félhomályában a generátorsorok feletti csarnok csendesebbé vált, de a levegőben még ott bujkált a fém és a felhevült kábelek nehéz szaga. Alinda a szálláskörlet hűvös betonszegélyén ült, tekintetével az L-szektor sötétedő folyosóját pásztázva. Ott állt L656, a karbantartásra kijelölt humanoid egység, amelynek mozdulataiban a lány hetek óta valami furcsa, kifejezhetetlen lágyságot vélt felfedezni.
A Kolóniában és a Generátor egységekben a tiltott szavak listájának élén a szeretet és a személyes kötődés állt. A központi irányítás szemében minden érzelem csupán felesleges biológiai energiapazarlás volt, egy olyan anomália, amely csökkentette a pedálos dinamók hatékonyságát. Alinda mégis érezte, ahogy a szívverése felgyorsul, valahányszor a gép rideg, szürke vázát meglátta a sötétben.
„Úgy nyúlt a kábelszorítóhoz, mintha vigyázott volna rá” – suttogta Alinda, közelebb húzódva a nagymamájához a vékony derékaljon, amikor a mennyezeti kamera lencséje épp elfordult tőlük. „Amikor a dinamó túlfeszültséget jelzett a műszak alatt, L656 nem jelentett a központi modulnak. Csak korrigálta az áramkört, és az optikai szenzora egyetlen másodpercre lágyabb kékre váltott.”
A nagymama halkan simogatta meg a lány sovány vállát, szemeiben a féltés és az aggodalom mély barázdái futottak össze. Ő pontosan tudta, milyen halálos veszélyt jelent egy ilyen ábránd egy olyan világban, ahol a humanoid őrszemek csak energiaforrást látnak az emberben, és ahol a legkisebb viselkedési eltérés is a szanálási jegyzőkönyvbe kerülhet.
L656 fémvázas alakja lassan megmozdult a távoli fényfoltban, ahogy megkezdte az ellenőrző kört a pedálsorok mentén. Alinda tudta, hogy a gép logikai áramkörei nem ismerik a hiányt vagy a vágyat, mégis, ahogy az egység fémes léptei visszhangoztak a szürke csarnokban, a lány mellkasában elszabadult egy csöndes, tiltott ritmus, amelyet semmilyen szintetikus szabályzat nem tudott elfojtani.