A tiltott dobbanás

Alinda betűrte a vékony, szürke takarót Nagymama vállánál, majd halkan a rozsdás ágykeret mellé guggolt. A szellőzőből alig hallható sziszegéssel áramlott a hideg, szűrt levegő, de a fülke csendjében végre kimondhatta azt a titkot, ami hetek óta feszítette a mellkasát.
– Nem csak Jánost kerestem odaát – vallotta be Alinda, s a hangja alig volt több egy puszta leheletnél. – L656-ot is láttam tegnap a műszakváltáskor. Amikor hozzám ért a keze, miközben átadta a szerszámot... mintha egy pillanatra megszűnt volna a fém hidege.
Nagymama megdermedt, kérges ujjai szorosabban fonódtak a lány csuklójára. A tekintetében riadalom gyúlt.
– Alinda, vigyázz! – suttogta az idős asszony, s feszülten pillantott a rácsos ajtó felé. – A Kolóniában és a Generátor egységekben a kötődés szigorúan tiltott. Nincs helye az érzelmeknek. Ha az Őrszemek gyanút fognak, azonnal átsorolnak mindkettőtöket.
– De a régi világban... amit a dédszüleid meséltek – nézett rá Alinda csillogó, makacs szemmel –, ott szabad volt szeretni valakit, ugye? Ott nem a hálózat kvótái alapján dőlt el, kihez tartozik az ember.
– Ott a napfényben az ember maga választott – bólintott halkan Nagymama, s a hangjában megremegett az emlék. – Nem volt azonosítószám, sem kötelező áramfejlesztés. Csak két ember, akik egymásra néztek, mert így akarták. De itt a fémfalak között ez veszélyes ábránd.
– Nem ábránd – mondta Alinda határozottan, s a tenyérnyi csiszolt kavicsot, amit L656-tól kapott titokban, mélyebbre rejtette a ruhája korcában. – Amíg erre gondolok, a Kolónia nem tud teljesen elvenni engem.