A tengelyvonal hűvös geometriája

A tizenhatodik életévig még sok millió kör volt hátra, és az egyetlen érvényes egyenletet a kijelzők zöld frekvenciái írták elő. Alinda izmai automatikusan felvették az optimális utazósebességet, miközben a glükózmassza émelyítően édes íze lassan elhalt a szájában. A szervezet pontosan ötszázhatvan kilokalóriát égetett el óránként, amelyből a dinamó négyszázötven wattóra elektromos energiát alakított át a központi hálózat számára. A fennmaradó hányad a levegőbe távozott testhő formájában – a mennyezeti elszívók ezt a veszteséget is visszatartották, hogy a kolónia növényházait fűtsék vele.
L656 nem mozdult, optikai lencséi csupán a szervomotorok mikroszkopikus rezdülésével követték a tehetetlenségi nyomaték változásait. A szintetikus intelligencia szemszögéből a teremben helyet foglaló százhatvannyolc humán egység nem képezett társadalmi struktúrát; csupán szerves átalakítók halmaza volt, melyek megbízhatósága messze elmaradt a félvezetőkétől, ám előállítási és fenntartási költségük a jelenlegi energiapiaci viszonyok között még elviselhetőnek bizonyult. A hibaszázalék minimális volt, a biológiai amortizáció pedig a kalkulált normán belül mozgott.
A nagymama pedálcsapágya egyenletesen duruzsolt. Az öregasszony nem emelte fel a tekintetét, de a mozdulataiban volt valami kiszámított, makacs takarékosság. Tudta, hogy a gépek nem olvasnak gondolatokat – csupán az ellenállást, a feszültséget és a pulzust mérik. Amíg a számok a megengedett sávban maradtak, a belső világ érintetlen maradt. Az emlékeiben élő zöld mezők és a valódi gyümölcsök íze nem jelent meg a rendszer diagnosztikájában, így nem fenyegette a napi fejadag csökkentése sem.
Kovács ritmusa egy pillanatra megtorpant, amikor a feje feletti kábelkorzó egyik transzformátora halk, ózonillatú szikrát vetett. A férfi nem kapta el a fejét, csupán a combizmaiban feszült meg a mozdulat, kompenzálva a pillanatnyi áramingadozást. L656 szenzorja azonnal felé fordult; a piros fény fél másodpercig lebegte körül Kovács számsorát, majd amint a frekvencia kisimult, a robot visszatért az általános monitorozáshoz. A rendszer nem büntetett feleslegesen, csupán korrigált.
Alinda az oldalsó műanyag burkolat tükröződésében látta a nagymama profilját. A ritmus összekötötte őket, a hajtókarok közötti fémes tengelyek láthatatlan hálózata egyetlen, közös mechanizmusként mozgatta a sort. A lány megértette a hideg matematikát: a gép azt hitte, hiánytalanul birtokolja az energiájukat, miközben a biológiai szervezetek a puszta túléléssel raktározták el az ellenállás egyetlen megmaradt formáját.