Véget nem érő történet

2222 · Cső-Eliza

A téglák közötti meleg

A meleg légáramlást követve János a szervizfülke hátsó falához lépett, ahol egy rozsdás, kézzel kinyitható vasajtó zárta el az utat. A zár nyikordulva engedett a feszítésnek. Az ajtó mögött egy alacsony mennyezetű, téglával kirakott kamra nyílt, amelyet nyilvánvalóan még a hálózat kiépítése előtt falaztak fel a régi munkások. A földön faragott fapadok és egy kiszáradt, kőből rakott tűzrakó hely állt – a kolónia elfeledett múltjának csendes mementója.
Alinda óvatosan átlépett a küszöbön, s leült a kopott fapadra. A fém és a műanyag világában a fa természetes, durva felülete szinte megdöbbentette az ujjait. Eszébe jutottak a nagymamája meséi a régi időkről, amikor az emberek még saját döntésükből érintették meg egymást, nem pedig a hideg energiaosztási kvóták kényszeréből.
– Itt nem ér el minket az Őrszemek jele – mondta halk, biztos hangon az új lakó, miközben bereteszelte a mögöttük lévő ajtót. – De ez azt is jelenti, hogy mától semmi sem adatik meg ingyen. Magunknak kell meghatároznunk, mit jelent megmaradni.
János leült Alinda mellé, és a lámpát a szoba közepére állította. A gyenge fényben a három menekülő nem pontszámokként vagy biomasszaként tekintett egymásra. Kiváltak a gép árnyékából, s a sötétség mélyén, az elfeledett kövek között először váltak valódi közösséggé.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • alinda
  • az-uj-lako
  • janos-g534

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.