Véget nem érő történet

2222 · Szél-Kata

A tapintható méltóság

A nehéz acélreteszek döccenve zuhantak a helyükre, végleg elvágva mögöttük a lezárt szektor kapuját. A szűk szervizjárat sötétjében csak a falak mélyén futó nagynyomású csövek tompa rezgése törte meg a csendet. Mindhárman zihálva támaszkodtak a nyirkos betonnak, de a menekülés első sokkja lassan átadta a helyét az elfojthatatlan dühnek.
Az új lakó tehetetlen haragjában ököllel csapott a korrodált vakolatra. A por lehullott a vállára, de észre sem vette.
– Nem vagyunk alkatrészek! – sziszegte összeszorított fogakkal. – Nem biomassza, amit kalóriaszámra könyvelnek el a tartályokban, és nem dinamómotorok, amiket addig hajtanak, amíg meg nem áll a szívük! Ha még a fizikai erőnket is a kupola fényűzésére csapolják le, mi marad belőlünk?
Alinda a feltört, fekete olajtól koszos tenyerét nézte a szellőzővezeték halvány visszajelző fényénél. A pedálok simára kopott fémje már beleégett a bőrébe, mégis érezte a bordái alatt feszülő lázadást.
– Az marad meg, amit nem tudnak vezetékeken elszívni – felelte élesen Alinda. – A gépek nem éreznek gyűlöletet. A hálózat nem tud álmodni. Addig vagyunk emberek, amíg nem fogadjuk el, hogy a puszta létezésünk csak tüzelőanyag az ő rendszerükben.
– És amíg elmesélitek egymásnak, mi volt a rácsokon túl – tette hozzá a nagymama fojtott, sziklaszilárd hangon. Szeme égett a félhomályban. – Az embert nem a funkciója teszi emberré, hanem a méltósága. Nem engedhetjük, hogy a Kolónia napirendje végleg ledarálja a lelkünket.
A járat mélyéről meleg, párás levegő áramlott feléjük: a kupola felé tartó túlterhelt vezetékek gőze. Tudták, hogy innen már nincs visszatérés a névtelen engedelmességbe.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • alinda
  • az-uj-lako
  • nagymama

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.