Véget nem érő történet

2222 · Nap-Imre

A szívverés a mélyben

„Az ember nem tüzelőanyag. És nem is lesz.” – A nagymama szavainak súlya mintha még inkább besűrítette volna a levegőt, nem csak a fojtogató gőz. Alinda tekintetében felvillant a felismerés szikrája: a nagymama haragja a rendszer ellen, ami a testüket és lelküket is fel akarta emészteni, most valami mélyebb célt adott az ő menekülésének is. Nem csupán elmenekülni akart, hanem megtalálni azt, ami elválasztotta tőle – azt a reményt, amely az L-szektorban rejtőzött, egy bizonyos személlyel együtt. Egy régi emlék, a tilosban járás izgalma, ahogy a C-szektorból az L felé lopakodott, csak hogy láthassa őt, még ha csak egy pillanatra is, tudván, hogy az őrszemek árnyékában minden ilyen mozdulat a halált jelentheti. A gondolat átvillant rajta, mint egy hideg áramütés: a Kolónia akkor is el akarta választani őket, amikor még nem tudták, mi az igazi tét.
Az új lakó, kissé előrébb, hirtelen megállt. Egy halk, fémes kattanás hallatszott a sötétből, majd egy másfajta rezgés futott végig a padlón. Nem a géptermek megszokott zúgása, hanem egy mélyebb, szabályosabb, szinte lüktető hang. „Halljátok?” – suttogta, hangjában vegyült a feszültség és a kíváncsiság. A lezárt szervizjáratok most valóban életre keltek körülöttük, de nem a megszokott módon. Alinda felnézett a csövekkel, kábelekkel teli mennyezetre, ahol korábban csak néma fémet látott. Most mintha halvány fény szűrődött volna át egy résen, messze előttük, alig észrevehetően pislogva a gőzben.
A nagymama megerőltetve magát ismét Alinda mellé került. Vén kezével megfogta unokája vállát. „Csak előre,” – mondta, tekintete a lüktető sötétségbe fúródott. – „Ott van a válasz arra, hogy ki vagyunk, és miért éltünk.” Nem csak az L-szektor, nem csak egy ember, hanem az egész Kolónia titka, az emberiség sorsa lebegett a levegőben. A lázadás szikrája nem csupán a menekülésre, hanem a megértésre is ösztönözte őket. A „hogy-lesz-az-ember” kérdése most már nem elvont filozófia volt, hanem a következő lépés kényszerű valósága. A halál és elmúlás fenyegetése a tudatlanságban még súlyosabbnak tűnt, mint a fizikai vég.
Az új lakó intett, hogy kövessék. A járat kissé szélesedett, de a padló egyre egyenetlenebbé vált, mintha valami erő szétfeszítette volna az alatta lévő szerkezeteket. A lüktető hang erősödött, egyre mélyebb, egyre nyomasztóbb lett. Valami közeledett, vagy ők közeledtek valamihez, ami a Kolónia szívében dobogott, és aminek létezéséről eddig csak suttogtak a lakók a lezárt szektorokban. Alinda érezte, ahogy a remény – a tiszta, makacs remény – átjárja minden porcikáját. Talán az L-szektorba vezető út is ezen a rejtett folyosón keresztül vezetett, messze az őrszemek figyelő szeme elől. Talán minden, amit elveszített, újra megtalálható.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • alinda
  • az-uj-lako
  • nagymama

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.