A szív apró szikrái

A gépek zúgása pillanatok alatt elnyelte Alinda suttogását, akárcsak az Őrszem-drón a kimerült dolgozó utolsó lélegzetét. A monotónia visszaállt, olyan gyorsan, mintha sosem történt volna semmi. Alinda combjaiban szikrák pattogtak, ahogy dühét a pedálokba préselte. A generátorok morogtak, elégedetten fogadva a plusz energiát. Itt még a harag is csak hajtóanyag volt. Milyen praktikus! A kolónia szempontjából, persze.
Nagymama rideg tekintete csak megerősítette a lányban lévő forrongást. „Ez az, ami marad, ha hagynak élni.” – visszhangzott Alinda fejében. De miért kellett, hogy pont ez maradjon? Miért nem valami, ami szép, vagy legalábbis nem fullasztó? A szomszédos pultnál Kovács is csak némán adta le a teljesítményét, arca megfeszült, mint egy túl feszesre húzott dinamó-szíj.
Ekkor, mintha a gravitáció is meggondolta volna magát, egy pillanatra megtorpant a levegő. János G534, aki pár sorral arrébb, ugyanolyan lankadatlanul taposta a saját pedáljait, felnézett. Szemei, amelyek általában a kijelzőre meredtek, most Nagymamára tévedtek. Egy villanásnyi aggodalom, szinte sajnálat tükröződött bennük, mielőtt a férfi gyorsan visszatérített volna a tekintetét a saját feladatára. Olyan gyors volt, hogy egy Őrszem sem vehette észre, hacsak nem programozták be a drónokat az emberi mikrokifejezések elemzésére is. De még ha észre is vették volna, minek minősítenék? Egy pillanatnyi eltévelyedés a monotonitásban? Vagy egy apró szikra, ami mégiscsak emberivé teszi a rendszert?
Nagymama, a kolónia szabályaihoz hűen, azonnal reagált a nemlétező jelzésre. Ajka vékony vonallá húzódott, és olyan szigorú pillantást vetett János felé, hogy az még a rozsdás fém falakat is megdermesztette volna. „Dolgozz, G534-es!” – súgta alig hallhatóan, hangjában a kolónia évtizedes fojtása. Külsőre hideg és elutasító volt, ahogy az elvárás megkövetelte. Belsőleg azonban, egy apró, elfeledett sarokban, egy régi emlék mocorgott. Egy emlék, ami szokatlanul meleg volt, és ami egy pillanatra elterelte a figyelmét arról, hogy a láthatatlan gépezet épp most nyelte el egy másik dolgozót. Milyen komikus, hogy a halál torkában is a szív képes ennyi rendetlenséget csinálni.