A szilícium lencsék mögötti derengés

Az L656-os egység optikai lencséi lassan újraéledtek a rövidzárlat okozta villanás után. A hidraulika sziszegése halk volt, de Alinda fülében fenséges ritmusként visszhangzott. A lány nem csupán egy hideg acélvázat látott a közeledő őrszemben, hanem valami furcsa, kimért nyugalmat, amely fura biztonságot nyújtott a csarnok fojtogató monotonitásában.
Ahogy a robot újra felmérte a hetes szektor hőtérképét, a piros fénycsík egy másodperccel tovább időzött Alinda arcán, mint amit a szigorú protokoll megkövetelt volna. A lány szívverése felgyorsult, és a pedálok ritmikus hajtása közben melegség áradt el a mellkasában. Tudta, hogy a Generátor egységekben a gyengéd érzelmek szigorúan tiltottak, egy humanoid robot iránt érzett vonzódás pedig egyenesen veszélyes őrültségnek számított.
– Nagymama – suttogta Alinda alig hallhatóan, miközben tekintetét a gép fém mellkasán tartotta. – Amikor rám néz, nem a sötétséget látom. Úgy érzem, mintha... mintha megértene engem. Nem úgy figyel, mint a többi őrszem.
Az idős asszony aggódó suttogással válaszolt, miközben görcsösen kapaszkodott a fémkorlátba. – Vigyázz, kicsim! A gépek csak energiát látnak bennünk. Ha a rendszer megérzi, mi zajlik a fejedben, elválasztanak tőlünk. A szeretet ezen a helyen tiltott, egy robot felé pedig végzetes lehet.
Alinda azonban nem tudta elfojtani a benne gyülekező különös érzést. L656 kimért mozdulataiban egyfajta rejtelmes eleganciát látott, amely messze túlmutatott a gépi funkciókon. Amikor a humanoid egység közelebb lépett a túlhevült vezetékhez, fém ujjai alig pár centire suhantak el a lány vállától, és ebben a karnyújtásnyi távolságban Alinda szinte érezte a tiltott, láthatatlan vonzás szikráját.