A szétszakadt gyökerek

János előhúzott a zsebéből egy apró, kézzel gányolt akkumulátoros fényforrást. A halvány, sárgás fénysugár végigpásztázott a szűk folyosón, ahol a falak burkolata már régen mállni kezdett. A lezárt L-szektor nem csupán elhagyatott volt, hanem szinte érintetlenül őrizte a 2050-es évek nagy átszervezésének nyomait.
– A nagymamám sokat mesélt erről a helyről – szólalt meg Alinda halkan, miközben óvatosan lépkedtek a szürke törmeléken. – Az ő nagymamája még látta a régi világot, a kétezer-húszas évek végén. Azt mondta, a családunk nem mindig ilyen engedelmes munkásokból állt. Amikor a kolónia ránk zárult, a dédszüleimet elszakították egymástól. A fél családot ide, az L-szektorba osztották be.
János megtorpant egy megfakult, kézzel festett ajtótábla előtt. A betűk alig látszottak a koromréteg alatt, de a számok egyértelműek voltak. Alinda közelebb lépett, és megérintette a hideg fémet. A családja története a kolónia hivatalos szabályzata szerint csak száraz adminisztrációs adatokból állt: szülők, akik a pedálos dinamók mellett élték le az életüket, és akik soha nem kérdőjelezték meg a fejadagokat. De a nagymama titokban átadott emlékei egy egészen más örökségről tanúskodtak.
– Ha valaki túlélt itt bent, vagy ha maradt utánuk bármi, az itt lesz – mondta a lány, s hangjában a félelem mellett már ott remegett az elszántság is. A távolból a hálózat kattogása hallatszott, mintha a kolónia óriási szíve lassan, de feltartóztathatatlanul próbálná elnyelni a múltukat.