A szektor ritmusa

A fémrács élesen nyikordult, ahogy L656 léptei közeledtek a tizenkettes pad felé. A fiú arcán nem látszott semmi a korábbi bizonytalanságból; az adminisztrátori egyenruha hűvös merevséggel feszült rajta. A kijelzőt szorította a kezében, amelyen sárgán villogott az ingadozó watt-érték.
– Melyikőtök pazarolja az energiát? – csattant fel L656, hangjában szándékos dühvel, miközben tekintete egyetlen szempillantásra megakadt Alinda tágra nyílt szemén. – Az Őrszem-3 hálózati eltérést jelzett a szektorban. Ha a rendszer leáll, mindannyiótok fejadagját megvonják!
– Az én lábam bicsaklott meg, fiam – lépett közbe halkan a nagymama, miközben egyetlen másodpercre sem hagyta abba a pedálozást. – Öreg már a gép, hát még a csontjaim.
– A szabályzatban nincs helye a korra való hivatkozásnak – vágott rá élesen L656. Oldalról Alindára pillantott, de a hangja kemény maradt. – Maga nem egyéniség, Ilona. Maga egy termelőegység. Aki kiesik a ritmusból, az a kolónia puszta létét veszélyezteti. Ezt akarja? Hogy kiégjen a központi biztosíték?
Alinda felindultan húzta ki magát a nyeregben, ujjai fehéredtek a kormány fémjén.
– Mi nem gépek vagyunk! – sziszegte halkan, hogy csak L656 hallja meg a csapágyak zúgásában. – János csak segíteni próbált. Hát már egymásra sem figyelhetünk anélkül, hogy bűnt követnénk el?
L656 közelebb lépett, mintha csak a kijelzőt ellenőrizné, de a mozdulataiban feszültség vibrált.
– A segítség gyengeség, Alinda – suttogta élesen, elfordulva a kamera optikájától. – A könyörület itt luxus, ami mindannyiunkat megöl. Ha nem tartjátok be a szabályokat, az Őrszem elvisz benneteket... és én nem tudlak megvédeni.
János csöndben hajtotta tovább a pedált, a szája szélén keserű mosollyal.
– Akkor már régen nem vagyunk emberek, fiam – mondta halkan. – Ha már védeni sem érdemes egymást.