A szabad ég ígérete

Az elosztóegység fémháza langyos volt, a megterhelt kábelek halvány ózonszagot árasztottak. Alinda a panel alsó szerviznyílásához nyúlt, miközben L656 megbízhatóan árnyékolta őt a folyosó felől, hogy a kábeldoboz mögötti szűk teret ne láthassák a távolabbi kamerák. A kislány ujja egy elrejtett rézmaradványt simított végig, amit még a nagymamája hagyott ott évekkel ezelőtt, egy apró karcolást a rozsda alatt.
– A nagymama azt mondta, a napfény nem csak melegít, hanem megváltoztatja a dolgok színét – suttogta Alinda, miközben kiszabadított egy meglazult csatlakozót. – Nem sárga műanyag szűrő, mint az óvóhelyi lámpák, hanem aranyszínű, és ha belenézel a fűbe, a zöld ezerféle árnyalatra bomlik.
L656 optikai érzékelője halkan ráközelített a kislány arcára.
– A felhőzet feletti napsugárzás spektrális elemzése megerősíti a kijelentést. A kolónia falain kívül azonban a jelenlegi hőmérséklet és sugárzási szint az emberi élet számára kedvezőtlen.
– De létezik! – vágta rá Alinda halkan, mégis rendíthetetlen meggyőződéssel. A pedálok monoton kattogása háttérzajjá törpült. Tudta, hogy a kolónia kemény szabályai és az őrszemek szigorú tekintete ellenére a világ nem a rozsdás generátoroknál ért véget. A szabad ég emléke nem pusztán mese volt, hanem ígéret, amit át kell menteniük a sötétségen.