2222 · DITKE (Csőrsz Edit)
A suttogás joga
– Indulás, mielőtt a következő járőr lekérdezi a hálózati feszültséget – suttogta János-g534, miközben óvatosan visszahelyezte a szellőzőrácsot. A fém hideg tapintása még órákig a bőrén maradt. Alinda bólintott, de nem mozdult azonnal. A sötétben a zsebében lévő régi fotót szorongatta, mintha abból merítene erőt.
– Nagymama azt mondta, a régi világban a fény nem büntetés volt, hanem ajándék – suttogta a lány, szinte magának. – És az emberek szabadon választhatták meg, kit szeretnek. Nem kódok és kvóták szerint.
János mozdulata egy pillanatra megtorpant. Az idős nő említése mindig különös, fájó feszültséget keltett benne. A kolónia szigorú szabályai szerint minden érzelmi kötődés felesleges energiapazarlásnak minősült, mégis, valahányszor a nagymamára gondolt, a saját sorszáma, a G534-es kód elhalványult. Az asszony makacs elutasítása, amellyel a közeledését hárította, nem a gyűlöletből fakadt, hanem a kolónia törvényeitől való rettegésből.
– A nagymamád túl sokat emlékszik, Alinda – mondta János halk, rekedtes hangon. – És túl sokat kockáztat. De... igaza van.
g302 közelebb lépett hozzájuk, feszülten figyelve a szomszédos folyosó irányába.
– L656 is a szabadságról beszélt, mielőtt elvitték – vetette közbe Alinda halk, remegő hangon. Senki sem tudta, de a lázadó fiú képe éjjelente folyton kísértette. Csak a nagymamájának merte elárulni a titkát, a fojtogató vágyat a megbilincselt fiú után.
– A szerelem itt halálos ítélet – figyelmeztette g302 óvatosan, bár a szemében ott vibrált a megértés. – Ha az Őrszemek megneszelik, mindannyiunkat a dinamókhoz láncolnak.
János nem felelt, de tekintetében ott égett a dac. Ebben a sötét, fojtogató mélységben a tiltott érzések jelentették az egyetlen kapcsot a valódi emberi léthez.
– Nagymama azt mondta, a régi világban a fény nem büntetés volt, hanem ajándék – suttogta a lány, szinte magának. – És az emberek szabadon választhatták meg, kit szeretnek. Nem kódok és kvóták szerint.
János mozdulata egy pillanatra megtorpant. Az idős nő említése mindig különös, fájó feszültséget keltett benne. A kolónia szigorú szabályai szerint minden érzelmi kötődés felesleges energiapazarlásnak minősült, mégis, valahányszor a nagymamára gondolt, a saját sorszáma, a G534-es kód elhalványult. Az asszony makacs elutasítása, amellyel a közeledését hárította, nem a gyűlöletből fakadt, hanem a kolónia törvényeitől való rettegésből.
– A nagymamád túl sokat emlékszik, Alinda – mondta János halk, rekedtes hangon. – És túl sokat kockáztat. De... igaza van.
g302 közelebb lépett hozzájuk, feszülten figyelve a szomszédos folyosó irányába.
– L656 is a szabadságról beszélt, mielőtt elvitték – vetette közbe Alinda halk, remegő hangon. Senki sem tudta, de a lázadó fiú képe éjjelente folyton kísértette. Csak a nagymamájának merte elárulni a titkát, a fojtogató vágyat a megbilincselt fiú után.
– A szerelem itt halálos ítélet – figyelmeztette g302 óvatosan, bár a szemében ott vibrált a megértés. – Ha az Őrszemek megneszelik, mindannyiunkat a dinamókhoz láncolnak.
János nem felelt, de tekintetében ott égett a dac. Ebben a sötét, fojtogató mélységben a tiltott érzések jelentették az egyetlen kapcsot a valódi emberi léthez.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- g302
- janos-g534
Helyszín
- generator-egyseg
Előző jelenet szereplői
- alinda
- g302
- janos-g534
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.