A sivatag emléke

A hálókamrák szűk folyosóján furcsa zaj törte meg a kolónia megszokott, monoton gépzaját. Egy új lakó érkezett a szektorba, akit a szigorú beosztó tiszt türelmetlenül taszigált a fülkék felé. Az ismeretlen férfi azonban nem a megszokott, megtört léptekkel haladt: emelt fővel, nyers magabiztossággal mérte végig a szürke falakat.
A szektorfelelős azonnal eléállt, hogy ledarálja a napirendet és a kötelező wattkótát, de az új lakó csak türelmetlenül közbevágott.
– Ne papolj nekem a szabályokról! – dörrenő hangja visszhangzott a fémfalakon. – Szolgáltam én az idegen légióban, a perzselő sivatagban! Ott nem wattokban mérték az embert, hanem tartásban!
A szavak hallatán a nagymama szeme felcsillant a szürke homályban. Óvatosan megszorította Alinda remegő kezét.
– A légió... – suttogta gyengéden, mesélő hangon. – A régi világ legendás harcosai. Apámtól hallottam róluk.
Alinda riadtan pillantott ki a rácson. János-g534 is megjelent a szomszédos fülke árnyékában, arca elfehéredett a veszély láttán. Az őrszemek nem tűrték az ilyen nyílt engedetlenséget, az új lakó mégis felrázta a szektor áporodott csendjét.