A rövidzárlat pillanata

János szavai még el sem ültek a szűk térben, amikor a férfi nem teketóriázott tovább: megragadta a főkapcsoló csupasz rézkábelét, és nyers erővel a földelésnek feszítette. Szikraeső csapott fel a dinamó vezérlőpultjából, éles sercegéssel vakítva el a feléjük közeledő Őrszemek optikai szenzorait.
A túlterhelt hálózat azonnal tiltakozott. A falak mélyén lapuló transzformátorok mély, gyomorig hatoló búgásba kezdtek, majd a mennyezeti lámpák egymás után, csattanva aludtak ki. A csarnok borostyánsárga vészfénybe borult, míg a generátor utolsó, kétségbeesett lökettel nyomta át a túlfeszültséget a szektor vezetékein.
Az Őrszemek hirtelen megtorpantak. Fegyvereik célkeresztje vibrálva kialudt, szintetikus ízületeik pedig fémes csikorgással dermedtek meg a fellépő feszültségingadozás miatt. „Rendszerhiba... áramellátási zavar...” – morogta az egyik gép akadozó hangszórója, miközben a belső védelem újraindítási ciklusra váltott.
– Na, pont erről mesélt édesapám! – jegyezte meg a Nagymama halkan, meglepő fürgeséggel megragadva Alinda csuklóját. – Amíg a drága technika a saját bajával van elfoglalva, az ember szépen kereket old.
L656 egyetlen határozott mozdulattal feszítette ki a fűtéscsövek mögötti szerviznyílást. A hűvös, poros levegőt árasztó szellőzőjárat sötétje menedéket kínált. János még egy utolsó pillantást vetett a lefagyott gépi őrökre, mielőtt a többiek után vetette magát a falak védelmező rejtekébe.