A remény szervizútja

Alinda nem habozott tovább. A dermesztő homályban átcsusszandott a folyosó túloldalára, alig néhány centire kikerülve az Őrszem-3 pásztázó fénysugarát. A gép vörös optikája ritmikusan pásztázta a hideg acélfalakat, de az egymáshoz simuló, néma embercsoport felett átnézett; a protokollja csupán a mozgást és a kvóták elmaradását érzékelte, a kétségbeesett összetartozást nem.
A lány benyitott az L656-os jelzésű cellába. Az apró fülkében alig volt fénysugár, de a derengésben azonnal felismerte a fiú törékeny alakját. L656 a csonthideg pedálok mellett ült, a kezei reszkettek a fagyos fémen. János-G534 a szomszédos válaszfal tövében kucorgott, riadt tekintettel figyelve Alindát.
– Nem maradhatunk itt – suttogta Alinda, és megragadta L656 dermedt kezét. – Ha a fűtőmag leáll, a szektor zár alá kerül. Nem lesz visszatérés.
L656 felnézett, szemében a megadás és a váratlan remény vívott csatát. János-G534 halkan felnyögött a szomszédból:
– De hová mennénk? Odakint az Őrszemek végeznek velünk.
– A szervizjárat még nyitva van – mondta Alinda határozottan, miközben meleg levegőt fújt a fiú megfagyott ujjaira. – A fenti szinteken van még energiatartalék. Ha együtt indulunk el, van esélyünk. Nem hagyom, hogy itt érjen minket a vég.
L656 lassan rákulcsolta ujjait a lány kezére, és rálépett a szilárd padlóra. A döntés megszületett: a bizonytalan menekülés jobb a biztos pusztulásnál.