A rejtett gyengédség

A lakóblokk homályos bejáratánál János-G534 már a falnak támaszkodva várta őket. A férfi hivatalosan a szervizvezetékek ellenőrzését végezte, de amikor meglátta a lassú léptekkel közeledő asszonyt, a műszereit félretéve közelebb lépett. Az arca megvonaglott az elfojtott feszültségtől, tekintetében aggodalom égett – a szektorban ez ritka, szinte veszélyes luxusnak számított.
– Erzsébet néni, a nyolcas csomópontnál az Őrszemek szigorították a létszámellenőrzést – mondta János halkan, miközben önkéntelenül a nagymama karja alá nyúlt volna, hogy segítse az egyenetlen rácspadlón. – Még két műszak, és a rendszer átminősíti az energiahányadát. Kértem a karbantartóktól egy pótmodult maguknak.
A nagymama azonnal visszahúzta a kezét, és merev, katonás tartást vett fel. A kolónia szigorú törvényei megtiltották a szektorok közötti magánakciókat és a szabálytalan támogatást.
– Térjen vissza a feladatához, G534-es – felelte az idős nő kimérten, fennhangon, a folyosói érzékelők felé beszélve. – A kolónia beosztása pontos. Nincs szükségünk az ön önkényes könyörületére.
János megtorpant, bólintott, s a tekintetéből lassan kiveszett a hirtelen fellángolt melegség. Szótlanul lépett vissza a szervizakna sötétjébe, miközben a szerszámai tompán koccantak a fémburkolaton.
Amikor a férfi alakja teljesen elmerült a csövek árnyékában, a nagymama megállt egy pillanatra. Alinda tisztán látta, ahogy az idős asszony vállai elernyednek, s egy mély, elfojtott sóhaj kíséretében János nyomába tekint. A szigorú, szabálykövető maszk mögött elrejtett gyengédség villant meg: a tudat, hogy a hideg gépezetben János az egyetlen, aki még meglátja benne a kiszolgáltatott embert.