A rejtett csatlakozás

A szűk folyosó falairól hideg pára szivárgott. Alinda alig látott a félhomályban, de léptei nem haboztak. A háta mögött a Nagymama szaggatott légzése és L656 szabályos, fémes léptei visszhangoztak. János közvetlenül a lány mögött haladt, ujjait még mindig az ősi korong peremére szorítva.
Hirtelen ritmikus, fémes kopogás törte meg a járat csendjét. Három rövid, egy hosszú ütés a rozsdás csővezeték belső oldala felől. János megtorpant, és megszorította Alinda vállát.
– Ez nem a hálózat zaja – suttogta János fojtott, szaggatott hangon. – Ez emberi jel. Az L-szektor régi ellenállóitól tanultam ezt a ritmust.
A fal tövében, egy meglazított burkolólemez mögül vékony rézhuzal nyúlt ki, amelyet kézzel tekertek az Őrszemek fő energiavezetékére. A szedett-vedett átkötés apró, kék szikrákat vetett, ahogy titokban áramot csapolt el a kolónia központi rendszeréből. Valaki szándékosan szabotálta a szektort, hogy vakfoltot hozzon létre a megfigyelők hálójában.
– Ne nyúlj hozzá! – sziszegte a Nagymama, rémülten megmarkolva Alinda ruhájának ujját. – Aki ezt iderakta, azt elvitték az Őrszemek! Ha hozzányúlsz, ránk sütik a lázadás bélyegét!
Alinda azonban nem hátrált. Tekintetében dacos elszántság égve derengelt a szikrák fényében. Előrenyúlt, és átbillentette a házi készítésű kapcsolókart, átirányítva a szabotált energiát. A mélyben felmorajlott egy nehéz acélretesz, s a járat végén lévő zárt ajtó kattanva megmozdult. Áthágták a kolónia legfőbb törvényét, s a tiltott szikra fellobbant.