A pernye szaga

A szisszenések elhalása után János azonnal visszarántotta a megolvadt rézdrótot. A szigetelés fekete füsttel, apró pernye gyanánt hullott a betonpadlóra, s a szag belemart Alinda torkába. A fal túloldalán elcsendesült a hálózat, de a fémes rezonancia tovább remegett a szervizjárat csöveiben.
János megtörölte az égett tenyerét a műszaki zubbonya szélén. Pontosan tudta, mi következik: a túlterhelési szondák perceken belül riasztják a szektorőröket. Kovács, a megroppant karbantartó a folyosó szélén, a pedálos dinamók tompa robaja mellett eddig álcázta a feszültségingadozást, de a rendszer nem tűrte sokáig az egyensúlyhiányt. Az emberi élet ára a kolónián az újratermelt energia szigorú elszámolása volt – ha a mérés hiányt mutatott, valakinek a fejadagjából vagy munkaóráiból vonták le a hiányzó joule-okat.
– Nem maradhatunk a panelnél – suttogta János, és a szerszámos táska mélyére rejtette a még meleg csatlakozókat. – Marika-G108 már a kettes elosztónál áll. Ha ő sem tudja elterelni az Őrszemek figyelmét, az L-szektor újra sötétbe borul.
Alinda visszanézett a szűk résre, ahol a vezeték eltűnt a betonban. Úgy érezte, a fal mögött maradt válasz nem gépektől származott, hanem azoktól a szívverésektől, amelyeket a kolónia rég eltagadott. A lány megfogta a hideg panel szélét, miközben felülről megindult a műszakváltást jelző nehéz, monoton sziréna hangja.