A peremvidék pora

g302 a tömeggel sodródva ért vissza az L-lakószektor szűk folyosójára. A fémfalak mentén felsorakozott fülkék előtt szokatlan csoportosulás állta el az utat. A hangzavar közepén a szektor hivatalos megbízottja, a közös képviselő állt, vöröslő arccal magyarázva egy nagydarab, idegen férfinak, aki hanyagul vetette hátát a rozsdás zsilipkapunak.
Ő volt az új lakó, L656. Nem viselt sorszámozott kolóniamunkás-zubbonyt, csak egy viharvert, nehéz szövetkabátot, amelynek ujjain még látszottak a sivatagi por sárgás nyomai. Amikor a képviselő a szabályzatot és a kötelező pedálidőt kezdte számonkérni rajta, az új lakó csak megvetően elmosolyodott, és félretolta a felé böködő mutatóujjat.
– Ne fárasszon a számaival, barátom – mondta L656, hangja rekedtes volt, szokatlanul mély a fojtott folyosói suttogásokhoz képest. – Tizenkét évet húztam le az idegen légióban, kint a peremvidéken. Ott nem pedálokkal mérték az életet, hanem azzal, ki bírja tovább víz nélkül a dűnék között.
A tömegben feszült suttogás futott végig. Az „idegen légió” említése megdermesztette a hallgatóságot. A külvilág létezése a legtöbbek számára csak legenda volt, a tiltott emlékek homályos darabkája. g302 ösztönösen a zsebéhez kapott, ujjaival szorosan átkulcsolva a meleg dróttekercset. Ha ez a jövevény valóban a kinti világból jött, talán tudja, mit jelent a valódi túlélés – vagy épp ellenkezőleg, ő az Őrszem legújabb, legveszélyesebb fegyvere ellenük.