A pedálok árnyékában

A számlálóterminál fémes csipogása mögöttük maradt, ahogy a hömpölygő embertömeg elnyelte Alindát és a nagymamát az L-szektor felé vezető főfolyosón. L656 még az elektronikus jegyzőkönyvét firkálta a kapunál, amikor János pár lépéssel lemaradva utolérte őket a pedálrendszerekhez vezető csőjáratban.
János óvatosan a nagymama mellé húzódott. Kezében egy félretett, olajtól megtisztított csapágyat tartott, mintha csak munkaköri kötelességből lépne közelebb.
– Túl nehéz ma a műszak, Erzsébet. Hagyd, hogy átvegyem a hármas generátor kenését, mielőtt a szintellenőr megérkezik – mondta halk, fojtott hangon.
A nagymama azonnal megtorpant, és felöltötte a kolónia által megkövetelt merev, távolságtartó arcélt. A szabályzat szigorúan büntette a szektorok közötti magánakciókat és a munkamegosztás felrúgását.
– Nem kértem a segítségedet, G534-es – felelte kimérten, miközben éles pillantást vetett a férfira. – Tedd a dolgod a saját állomásodon, ahogy a protokoll előírja.
Alinda fojtott lélegzettel figyelte a jelenetet. Látta János megviselt arcán a halvány csalódottságot, de azt is észrevette, amit az ellenőrök sosem láthattak meg: a nagymama kérges keze egy pillanatra megremegett a zsebében, és a szigorú szavak ellenére tekintetében mély melegség villant. A kolónia szürkeségében a gondoskodás veszélyes luxus volt, a látszólagos elutasítás mögött mégis ott lapult az egymás iránt érzett csöndes kötődés.