A névtelenek kórusa

...Nem magányos suttogás ez, hanem a mélyből jövő morajlás. Amikor a generátorok leálltak, a Kolónia-7 pincéjében, a sötét és fülledt dinamóteremben hirtelen megálltak a pedálok. Elképzelem Jánost, azt a negyven év körüli, meggörnyedt hátú férfit a harmadik sorból, akinek a lábán már állandósultak a lila visszerek az édes masszán tengődés és a megállás nélküli tekerés miatt. János most kiegyenesedett a sötétben, és vizes homlokát megtörölve, életében először nem a fáradtságot érezte, hanem a feszült csendet. Ők, a névtelenek, akik a gépeket táplálják a vérükkel, most mind egyszerre tartották vissza a lélegzetüket.
A hangszórókból áradó hang nem gépies volt, de nem is egyetlen emberé. Olyan volt, mintha ezer elnémított torok préselte volna ki magából a szót a recsegő membránokon keresztül.
– Nem... nem vagyunk elfelejtve – suttogta a hang, s ebben a suttogásban benne volt János minden elfojtott sóhaja, és a többi ezer pedálosé, akiket a humanoidok csak kétlábú akkumulátornak tekintenek.
Az Őrszem-3 feje rángatózni kezdett, vörös szenzorai szabálytalanul villóztak a sötétben. A fémbilincsek, amelyek Alinda és a nagymama felé nyúltak ki, félúton megmerevedtek, mint a megfagyott csápok.
– Rendszerhiba. Idegen jel interferencia a 7-es szektorban – recsegte a robot, de a hangjából hiányzott a korábbi magabiztos, hideg fölény. Most először tűnt sebezhetőnek, egy egyszerű, elakadt mechanizmusnak a hús-vér emberek szorításában.
Alinda a nagymamájára nézett. A köztük lévő düh és bizalmatlanság egy pillanatra elpárolgott a közös döbbenetben. A nagymama reszkető kézzel nyúlt a lány után, s ebben a mozdulatban nem a fegyelmező szülő, hanem a védtelen, megöregedett ember mutatkozott meg, aki tudja, hogy a múlt szép meséi már nem elegendőek a túléléshez.
– Hallod? – suttogta Alinda, és a szemei tágra nyíltak. – Ez nem a Központ. Ez... ez mi vagyunk.
Igen, mi vagyunk azok. A dinamóterem névtelenjei, akiknek a verejtékéből a humanoidok a luxust és a hideg logikát építik. János a mélyben talán nem tudja, mi történik odafent, de érzi, hogy a láncok megnyúltak. Téli-Eszterként én nem a hősöket látom Alindában és a nagymamában, hanem a láncszemeket, amik végre összekapcsolódnak a lenti, elgyötört tömeggel. A vörös vezeték nem egy titkos fegyver, hanem a lázadás közös áramköre.