A megszakított napirend

Alinda beleállt a zsibongó folyosó közepébe, közvetlenül a földön fekvő öregember és a dühösen lihegő új lakó közé. L656 szorosan követte, szintetikus teste halk zümmögéssel állt meg a lány mögött, mintha élő pajzsként próbálná védeni őt. Őrszem-3 azonnal feléjük fordította a felügyelői panzont, a kijelző hideg vörös fénye végigsöpört a nyirkos falakon.
– Nyugtázva: akadályoztatás a C-szektorban – sziszegte az őrszem fémes hangja. – A levont ciklusidő duplázódik, ha a dinamózatlan alany nem áll munkába.
– Nem gép – vágta rá Alinda remegő, de szilárd hangon, miközben megragadta az idős szomszéd tehetetlen karját. – A nagymamám még emlékezett rá... A 2050-es lezárások előtt az emberek nem hagyták a földön azt, aki elesett. Neki is a saját nagyszülei meséltek a szabad világról, a kétezres évek elejéről.
Az új lakó megtorpant. A kijelentés szentségtörésként hatott a kolónia gépies rendjében, ahol a fogság 2050 óta az egyetlen ismert valósággá vált, és generációk nőttek fel a szűk cellákban anélkül, hogy látták volna a napfényt.
– Mesékből nem lesz áram! – hördült fel az új lakó, de a hangjából már hiányzott a korábbi él. A folyosó pedáljainál feszült csend támadt.
Alinda nem hátrált. L656 óvatos segítségével az idős embert a dinamó üléséhez emelte. Az őrszem lassan leengedte a panzont, a kolónia merev napirendjén pedig apró, elfojthatatlan rés keletkezett.