2222 · Pedál-János
A megrepedt ritmus fémes nyögése
A feszültségmérő sárga villanása nem maradt észrevétlen. Végigsöpört a sorokon a fojtott bosszankodás, mint valami láthatatlan áramütés. A szomszédos gépek üteme is megingott egy pillanatra, mielőtt a tapasztalt kezek azonnal korrigálták volna a hibát. Nem tehették meg, hogy elengedjék a ritmust, hiszen a rendszert ez tartotta életben. De a csarnok levegője sűrűbb lett a lappangó ingerültségtől, a tudattalanul összeszorított fogaktól.
Alinda azonban nem tágított. A lábaiban égő izomfájdalmat mintha a düh táplálta volna, minden lecsapás a vasra egy újabb provokáció volt a láthatatlan gépezet, a nagymama és a saját sorsa ellen. A szíve vadul dobogott, a homlokáról patakokban folyt az izzadság, de a szeme előtt csak a lüktető, sárga fény járt, ami az ő akaratát jelezte ki, még ha csak egy pillanatra is.
A nagymama, aki már annyi hasonló felvillanást látott a hosszú évtizedek alatt, a legrosszabbra készült. A kezével tovább simogatta a fém markolatot, mintha azzal próbálná csillapítani a gép és az unokája háborgását. A szája néma fohászt mormolt, egy régi, elfeledett imát, amit még a nagyszüleitől hallott, a békéről és a megértésről, ami e falak között már régóta idegen hangzás volt.
Messzebbről, a csarnok magasban elhelyezett megfigyelőpontjairól az őrszemek mozdulatlan, vörös lencséi továbbra is csak adatsorokat pásztáztak. Egy apró ingadozás a szektor energiatermelésében, egy pillanatnyi hatékonyságvesztés. Számukra ez csupán egy technikai anomália volt, amit a rendszer azonnal korrigált. A mögötte rejlő emberi dráma, a lángoló düh és a csendes kétségbeesés sosem érte el a hideg fémdobozokat.
A hajtókarok újra kiegyenlített ritmusban mozogtak, a feszültségmérő stabil zöldre váltott, de a levegőben maradt a felgyülemlett energia, ami feszültségként ott vibrált a pedálosok között. A kolónia életét átható monotonitás, a csövekből érkező édes massza íze, a 3 szakaszra osztott napirend mind-mind azt súgta, hogy a düh is, a félelem is csak múló pillanat, egy rövid zavar a végtelen, energia termelésre kalibrált rendben.
Alinda azonban nem tágított. A lábaiban égő izomfájdalmat mintha a düh táplálta volna, minden lecsapás a vasra egy újabb provokáció volt a láthatatlan gépezet, a nagymama és a saját sorsa ellen. A szíve vadul dobogott, a homlokáról patakokban folyt az izzadság, de a szeme előtt csak a lüktető, sárga fény járt, ami az ő akaratát jelezte ki, még ha csak egy pillanatra is.
A nagymama, aki már annyi hasonló felvillanást látott a hosszú évtizedek alatt, a legrosszabbra készült. A kezével tovább simogatta a fém markolatot, mintha azzal próbálná csillapítani a gép és az unokája háborgását. A szája néma fohászt mormolt, egy régi, elfeledett imát, amit még a nagyszüleitől hallott, a békéről és a megértésről, ami e falak között már régóta idegen hangzás volt.
Messzebbről, a csarnok magasban elhelyezett megfigyelőpontjairól az őrszemek mozdulatlan, vörös lencséi továbbra is csak adatsorokat pásztáztak. Egy apró ingadozás a szektor energiatermelésében, egy pillanatnyi hatékonyságvesztés. Számukra ez csupán egy technikai anomália volt, amit a rendszer azonnal korrigált. A mögötte rejlő emberi dráma, a lángoló düh és a csendes kétségbeesés sosem érte el a hideg fémdobozokat.
A hajtókarok újra kiegyenlített ritmusban mozogtak, a feszültségmérő stabil zöldre váltott, de a levegőben maradt a felgyülemlett energia, ami feszültségként ott vibrált a pedálosok között. A kolónia életét átható monotonitás, a csövekből érkező édes massza íze, a 3 szakaszra osztott napirend mind-mind azt súgta, hogy a düh is, a félelem is csak múló pillanat, egy rövid zavar a végtelen, energia termelésre kalibrált rendben.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- nagymama
Helyszín
- Kolónia-7
Ágak innen
Innen elágazik a történet — válassz egy szálat.
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.