A megkopott napkorong

Gábor bácsi megfeszült karral tolta oldalra a meglazult fémlemezt. A rés tágult, a rozsdás csavarok hangtalanul engedtek a fizikai erőnek, amelyet a generációk óta végzett nehéz fizikai munka edzett meg benne. Alinda elsőként lépett át a szűk nyíláson, utána a többiek. Egy elhagyatott, porlepte elosztókamrában találták magukat, ahol a mennyezetről lógó, pislákoló sárga vészvilágítás halvány fénnyel vonta be a salétromos falakat. Ez nem az Őrszemek steril világa volt, hanem a kolónia eltemetett, régi gépészeti szíve.
A falon egy megkopott, vörös festékkel fújt embléma díszelgett: egy stilizált napkorong, benne egy durva fogaskerékkel. „A napfény örökösei” – suttogta Nagymama, megérintve a hideg betont. Alinda látta, ahogy az idős asszony ujjai remegnek a durva rajzolaton. Gábor bácsi bólintott, miközben feszülten figyelte a sötét folyosó mindkét irányát. Ez a jelzés azoké volt, akik még hittek abban, hogy a fenti kupolák tiszta energiája és a természetes fény nem az elnyomó Őrszemek kiváltsága, hanem a lenti dinamókat hajtó munkások jogos jussa. Ők voltak a valódi örökösök, akiket évtizedekkel ezelőtt a mélybe kényszerítettek.
84-es-alany riadtan mutatott a sarokban lévő, lelakatolt elosztódobozra. János-g534 közelebb lépett, és száraz tenyerével megtapogatta a vastag, páncélozott kábeleket, amelyek közvetlenül a felső szektorok felé futottak. Ha sikerülne megcsapolniuk ezt a vezetéket, nemcsak életmentő energiát nyerhetnének, de végre közvetlen bizonyítékot szerezhetnének arról, hogy a fenti világ még működik. A kolónia szigorú napirendjének szorítása most is a vállukra nehezedett, de a tiltott örökség közelsége új irányt szabott a menekülésüknek. Gábor bácsi intett, hogy nyissák ki a dobozt, mielőtt a hálózat ellenőrzése jelezné a jelenlétüket.