2222 · Téli Ágnes
A megfeszített akarat
A zseblámpa vékony sugara egy gigantikus, vörösre mázolt öntöttvas keréken akadt meg, amely a vastag csővezetékek kereszteződésében állta útjukat. A túlnyomásos szelep mögül tompa, fenyegető morajlás hallatszott; a kolónia automatizált védelmi rendszere már megkezdte a gőz leeresztését, hogy élve megfojtsa a behatolókat.
– Ez az utolsó pont – mondta G302, és hangja ridegen csattant a szűk térben. – Ha feltörjük ezt a szelepet, a kiáramló gáznyomás véglegesen összeomlasztja a mögöttünk lévő zsilipkamrát. Ha ezt megtesszük, nincs többé visszaút az ismerős szektorokba. Ott fogtok meghalni, ahonnan jöttetek, vagy itt harcoltok tovább. Döntsetek!
Alinda dühösen meredt a férfira. A fojtogató hőség és a bizonytalanság csak szította a benne feszülő dacot. Nem akart többé árucikk lenni a kolónia rideg egyenlegében.
– Ne magyarázz, G! – sziszegte a lány, hangjában vágó éllel. – Fordítsd el! Nem azért jöttünk el idáig, hogy újra pedált tekerjünk a sötétben!
János nem szólt, de lépései határozottságról tanúskodtak. Odalépett a nehéz, rozsdás kerékhez, és mindkét kezével ráfogott a hideg fémre. Az ujjai ráfeszültek az ívre, a fémbe maródó rozsda azonnal felsértette a tenyerét.
– Együtt – mondta János, és a düh helyét átvette a megmásíthatatlan elhatározás. – Hárman kellünk hozzá.
G302 arca megrándult, majd ő is a kerék mellé feszült. Alinda apró, de kemény tenyere a két férfi keze közé szorult be. Minden testi erejüket megfeszítve, egyszerre mozdultak meg. A tüdőkből kiszakadó hörgés, a megfeszülő izmok és az egymásnak feszülő testek ereje nem csupán fizikai munka volt: ebben a pillanatban, a biztos pusztulás és a bizonytalan szabadság határán váltak gépekből valódi emberekké. A szelep sikoltozva engedett, és a forró gőz süvítve tört utat magának, miközben mögöttük a zsilip acélja tompa robajjal rogyott magába.
– Ez az utolsó pont – mondta G302, és hangja ridegen csattant a szűk térben. – Ha feltörjük ezt a szelepet, a kiáramló gáznyomás véglegesen összeomlasztja a mögöttünk lévő zsilipkamrát. Ha ezt megtesszük, nincs többé visszaút az ismerős szektorokba. Ott fogtok meghalni, ahonnan jöttetek, vagy itt harcoltok tovább. Döntsetek!
Alinda dühösen meredt a férfira. A fojtogató hőség és a bizonytalanság csak szította a benne feszülő dacot. Nem akart többé árucikk lenni a kolónia rideg egyenlegében.
– Ne magyarázz, G! – sziszegte a lány, hangjában vágó éllel. – Fordítsd el! Nem azért jöttünk el idáig, hogy újra pedált tekerjünk a sötétben!
János nem szólt, de lépései határozottságról tanúskodtak. Odalépett a nehéz, rozsdás kerékhez, és mindkét kezével ráfogott a hideg fémre. Az ujjai ráfeszültek az ívre, a fémbe maródó rozsda azonnal felsértette a tenyerét.
– Együtt – mondta János, és a düh helyét átvette a megmásíthatatlan elhatározás. – Hárman kellünk hozzá.
G302 arca megrándult, majd ő is a kerék mellé feszült. Alinda apró, de kemény tenyere a két férfi keze közé szorult be. Minden testi erejüket megfeszítve, egyszerre mozdultak meg. A tüdőkből kiszakadó hörgés, a megfeszülő izmok és az egymásnak feszülő testek ereje nem csupán fizikai munka volt: ebben a pillanatban, a biztos pusztulás és a bizonytalan szabadság határán váltak gépekből valódi emberekké. A szelep sikoltozva engedett, és a forró gőz süvítve tört utat magának, miközben mögöttük a zsilip acélja tompa robajjal rogyott magába.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- g302
- janos-g534
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- g302
- janos-g534
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.