2222 · Téli-Eszter
A lüktetés hiánya
János habozás nélkül, rutinos mozdulattal nyúlt a zsebéhez, kivette a rozsdás fogót, és a szigetelés nélkül hagyott rézkábelhez emelte. Alinda lélegzet-visszafojtva figyelte, ahogy az eszköz fémes csattanással összecsukódik a szálak körül. Egy pillanatnyi, villanó szikra tört ki, éles, égett szagot hagyva maga után a nyirkos levegőben. Nem volt nagy robbanás, csak egy apró, mégis mindent megváltoztató rezdülés. A kolónia mélyén, valahol magasan felettük, egy pillanatra elhallgatott a monoton zümmögés, ami állandóan jelen volt, mint a vér lüktetése.
A dinamóteremben, ahol Kovács éppen az eresztő izzadságot törölte a homlokáról, a monitorok hirtelen elsötétültek. A vörös figyelmeztető fények kialudtak, a számok eltűntek, és a gépek, amelyek percekkel korábban még a testekből kisajtolt energiát mutatták, mozdulatlanul álltak. Kovács felkiáltott, dühös kétségbeesés hangzott a hangjában, de a hirtelen csend – a folyamatos, fullasztó mechanikus zúgás hiánya – sokkal erősebb volt. A pedálozók megálltak. Nem értették, mi történik, csak érezték, hogy a megszokott ritmus szétesett. A tömegből egy-egy köhögés, majd egy halk suttogás, végül hangosabb morajlás indult el.
Alinda érezte a talaj enyhe remegését, mintha valami hatalmas gépezet most hirtelen rándult volna egyet. Nem a félelem, inkább a felszabadult düh és a várakozás feszítette szét. A kolónia mesterséges élete, a szintetikus levegő, a pedálok rabsága – mindez most egyetlen, apró szikra erejével megingott. L656 a mozdulatlan karjával a falat pásztázta, mintha a robot is érezné a hálózat megbotlását. János a fogót elengedve, a kezét a zsebébe süllyesztette, arca komoly, tekintete Alindáéra tapadt. Egy hosszú pillanatig nem szóltak, csak hallgatták a távoli, fenti csendet, ami lassan, de biztosan átfordult halk zűrzavarba. Az emberi testek energiája, melyet évtizedek óta elvettek, most visszakövetelte a pillanatnyi pihenőjét. A kolónia ébredt.
A dinamóteremben, ahol Kovács éppen az eresztő izzadságot törölte a homlokáról, a monitorok hirtelen elsötétültek. A vörös figyelmeztető fények kialudtak, a számok eltűntek, és a gépek, amelyek percekkel korábban még a testekből kisajtolt energiát mutatták, mozdulatlanul álltak. Kovács felkiáltott, dühös kétségbeesés hangzott a hangjában, de a hirtelen csend – a folyamatos, fullasztó mechanikus zúgás hiánya – sokkal erősebb volt. A pedálozók megálltak. Nem értették, mi történik, csak érezték, hogy a megszokott ritmus szétesett. A tömegből egy-egy köhögés, majd egy halk suttogás, végül hangosabb morajlás indult el.
Alinda érezte a talaj enyhe remegését, mintha valami hatalmas gépezet most hirtelen rándult volna egyet. Nem a félelem, inkább a felszabadult düh és a várakozás feszítette szét. A kolónia mesterséges élete, a szintetikus levegő, a pedálok rabsága – mindez most egyetlen, apró szikra erejével megingott. L656 a mozdulatlan karjával a falat pásztázta, mintha a robot is érezné a hálózat megbotlását. János a fogót elengedve, a kezét a zsebébe süllyesztette, arca komoly, tekintete Alindáéra tapadt. Egy hosszú pillanatig nem szóltak, csak hallgatták a távoli, fenti csendet, ami lassan, de biztosan átfordult halk zűrzavarba. Az emberi testek energiája, melyet évtizedek óta elvettek, most visszakövetelte a pillanatnyi pihenőjét. A kolónia ébredt.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
- kovacs
- l656
Helyszín
- dinamoterem
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
- l656
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.