A lezárt zsilip kapujában

A műszak leteltével a generátorterem monoton robaja alábbhagyott, s a munkások lassan elszivárogtak a szűk alvófülkék felé. Alinda a C-szektor nyirkos, vakolatlan falai között próbált pihenni, de a zubbonya alatt lapuló fémlelet szúrása és a János felől áradó néma védelmezés emléke nem hagyta aludni. Amikor a szektor lámpái a minimális csökkentett fényerőre váltottak, a lány nesztelenül kibújt a takarója alól, hogy megkeresse a férfit.
Tudta, hogy János a távoli, szigorúan elkülönített L-lakó szektorban kapott szállást, ahová az áramfejlesztők kiemelt karbantartóit osztották be. Az összekötő járatok sötétek és hidegek voltak; a falakból áradó fémes szag elnehezítette a lélegzetet. Alinda lapulva haladt a csővezetékek árnyékában, minden egyes távoli koppanásra megtorpanva.
Amikor az L-szektor vastag, gőzt pufogó zsilipkapujához ért, a léptei elakadtak. A vörös jelzőfények izzása alatt őrszemek alakja rajzolódott ki. A páncélos sentinellek fegyverüket készenlétben tartva pásztázták a homályos folyosót. Bár a maszkjaik mögött fojtogató bizonytalanság ült a szektorokban érezhető feszültség miatt, mozdulataikból rideg elutasítás sugárzott.
Alinda a falmélyedésbe húzódott. A zsilip túlsó oldalán ott volt János, de a sentinellek mozdulatlan fala elzárta az utat. A lány rászorította kezét a rejtett leletre, miközben ráébredt: a kolónia szabályai nemcsak a felszíntől, de egymástól is elválasztják őket.