A lezárt átjáró fémszaga

A szellőzőjárathoz tartozó elrozsdásodott szervizajtó résén át Alinda és János a lezárt L-lakószektor szélére pillanthatott. A C-szektor megszokott, pedálos dinamók morajától hangos terei után itt nyomasztó, dermedt sötétség uralkodott. Alinda szorosan János mögött maradt, miközben tekintete a kihalt folyosót pásztázta. A lány a saját szektorából indult útnak a tiltott órában, hogy megtalálja a szerelmét, de a zsilip előtti térben váratlan akadályba ütköztek.
Két magas, fémvázas Sentinell állta el az átjárót. Hidraulikus ízületeik halk sziszegéssel reagáltak a hálózati áramingadozásra, optikai érzékelőik pedig hideg, sárgás fénnyel pásztázták a nyirkos padlót. Az Őrszemek mozdulatlanul vigyázták az L-szektor elszeparált tömbjét, elvágva az egyetlen közvetlen utat a bent rekedt lakókhoz.
– Nem juthatunk át – suttogta Alinda, szavait alig lehetett hallani a szellőző fémlemezének rezgésében. – Ha az optikáik ránk találnak, az Őrszemek azonnal jelentést küldenek a központi vezérlőbe.
János a szellőzőrács csavarjaira szorította ujjait, miközben az őrök lépteinek fémes visszhangját figyelte. Az L-szektor sötétbe borult ablaksorai mögött emberi életek forgó kockázata bujkált; a kolónia törvényei szerint a leállított szektorokban az emberi energia átcsoportosítása ment végbe. Tudták, ha nem találják meg az elkerülő utat a Sentinellek mellett, a sötétségbe zárt lakók sorsa végleg megpecsételődik.