A letranszformált feszültség

A tizenkettes pad megnyugvó zümmögése mögött a falban futó főkábel éles, sercegő hangot adott ki. Nem Alinda korábbi rövid kilendülése okozta az újabb feszültséget; az egész C-szektor elektromos hálózata vibrált a túlterheléstől. A csarnok mennyezetén végighúzódó fénycsövek ritmikusan elhalványultak, majd vakító sárgával villantak fel, jelelve, hogy a központi transzformátor képtelen volt elnyelni az egyenetlen áramlökötteket.
– Megint a nyolcas blokk söntjei – morogta a nagymama anélkül, hogy kiadta volna a ritmust a lábaiból. – Nem bírják a terhelést. Ha leszakad a fázis, leáll a táplálék-előkészítő hűtése is.
A szomszédos sor felől egy magas, sovány alak lépett ki az átjáró szürke homályából. János-G534 volt az, a karbantartó részleg fiatal gépésze, kezében a nehéz, szigetelt kéziszerszámmal. Nem az őrszemek kimért, gépies mozgásával haladt, hanem gyors, óvatos léptekkel, hogy ne hívja fel magára a folyosó végén álló őrszem-3 figyelmét. Tekintete egy pillanatra megtorpant Alinda izzadt homlokán, mielőtt a pad mögötti kapcsolószekrényhez guggolt volna.
– Kifutunk az időből – suttogta János, miközben a kapcsolórele rézérintkezőit mérte fel. – A feszültségingadozás miatt a hálózat automatikusan elszívja a hiányzó wattokat a hálófülkékből. Ha a tizenkettes vonal nem tartja a nyolcvannégyes fordulatszámot, a védelmi relé leold, és az egész szektor áram nélkül marad.
Alinda érezte, ahogy a válla és a combja újra megfeszül a pedálokon. Nemcsak saját maga és a nagymama miatt kellett taposnia, hanem az egész szektor törékeny egyensúlyáért. János tekintetében nem a hideg gépies elvárás, hanem az a csendes szövetség tükröződött, ami a közös kiszolgáltatottságból született a kolónia zárt falai között.