A lendkerék nehéz íve

A nyolcvannégyes fordulatszám számszaki biztonságot adott, de az ára azonnal megmutatkozott Alinda combjaiban. Az acélpedál hidege átütött a kopott talpon, ahogy a lány teljes testsúlyával a bal hajtókarra támaszkodott, tehermentesítve a nagymama remegő térdét.
Az öregasszony nem tiltakozott, csak a ritmust próbálta követni. Légzése zihálóvá vált, apró, száraz köhögés bujkált a torkában, de a száját szorosan zárva tartotta. Tudta, hogy a gőzös levegőben a hörgés éppúgy túlléphetné a szenzorok ingerküszöbét, mint az ingadozó feszültség.
A fejük feletti vezeték zöld fénye vibrálás nélkül világított, de a tizenkettes pad lendkereke nehezebben forgott, mint valaha. Alinda érezte a vállában a megfeszülő izmok görcsét; a kettős terhelés lassan felemésztette a reggeli massza csekély kalóriatartalékát. A gyomra éles vágással jelzett a túlfeszített tempó miatt.
Az őrszem léptei lassan eltávolodtak a hetes szektor irányába, ám a fémcsarnok zárt légtere nem kínált valódi menedéket. A szomszédos padok monoton kattogása mögött ott lebegett az elkövetkező órák fenyegető tömege. Alinda megszorította a szivacsos markolatot, s miközben tekintete a forgó tengelyre szegeződött, felfogta: a váltásig hátralévő idő minden egyes másodpercét át kell taposnia.