A légiós és a tolómérő

János épphogy kiegyenesedett a melegítő kondenzátor mellől, amikor a folyosó felől fémcsikordulás és dühös suttogás törte meg a fülke-14 békéjét. Nem az Őrszemek voltak – azoknak nehezebb, ritmikusabb volt a léptük –, hanem Gábor bácsi, a szektor önjelölt közös képviselője, aki épp az új lakót próbálta betuszkolni a szomszédos, még kisebb fülkébe.
– Ide figyeljen, 84-es! – sziszegte Gábor bácsi, miközben egy rozsdás tolómérővel hadonászott. – Ebben a szektorban a személyes élettér pontosan 1,8 négyzetméter. Ha maga idehozza azt a fém ládát, az már köbméter-túllépés, és én nem fogok plusz pedálidőt fizetni magának a központi generátornál!
A 84-es-alany, egy vézna, de gyanúsan egyenes tartású alak, rémülten pislogott a félhomályban, de a hangja megpróbált katonás maradni.
– Jelentem, én az Idegen Légióban szolgáltam! – suttogta reszketve, miközben görcsösen szorította magához a kopott alumínium dobozát. – Ott megtanultuk, hogyan kell minimális oxigénen is túlélni. De ez a fülke konkrétan kisebb, mint egy sivatagi koporsó.
Alinda az ajtórésen át figyelte a vitát, miközben János igyekezett a Nagymama takarója alá rejteni a még mindig izzó kondenzátort. Gábor bácsi nem tágított; a Kolónia szabályzata számára szentebb volt, mint a légszűrők tisztasága. A folyosón kialakuló komédia tökéletes elterelés volt, de a feszültség kézzelfogható maradt: ha az Őrszemek meghallják a hangoskodást, mindannyian a fegyelmi cellában kötnek ki.