A kollektív hiány ára

János a falba süllyesztett rozsdás szelepek felé nyúlt, hogy elzárja a járat párologtatóját, ám a fémcsövek hirtelen éles, magas frekvenciájú sípolással remegtek meg. A szervizöböl mennyezetén felvillant a vészvilágítás narancssárga fénye. A kolónia központi rendszere meghozta a határozatot: az új lakó ellenállását nem csupán egyedi fegyelmi vétségnek, hanem a teljes szektor ellen elkövetett energia-szabotázsnak minősítette.
– Zárolják a teljes L-szektort – mondta Alinda éles, vágó hangon, és gyorsan talpra ugrott. Szemében düh szikrázott. – Nem elég, hogy az új lakót megsemmisítésre ítélik, a miatta kiesett kalóriamennyiséget ráterhelik a szomszédos cellákra. Az Őrszemek átállították a kollektív elszívási kvótát.
A járat mögöttük lévő szakasza tompa dörrenéssel zárult le, ahogy az automata fémzsilip leereszkedett. A szellőzőjárat felől nehéz, fémes léptek visszhangoztak. Egy megerősített Őrszemegység gurult be a főfolyosóról, és vörös optikai lencséje lassan pásztázni kezdte a szervizrést. A gép szintetikus hangja betöltötte a teret: az azonosítatlan jelenlét azonnali metabolikus büntetést és rendkívüli munkaidőt von maga után.
– Nem hagyjuk, hogy végrehajtsák az ítéletet – mondta János. Megragadta Alinda karját, és a szűk járat mélyén húzódó elfeledett elágazás felé húzta a lányt, mielőtt a vörös pásztázófény teljesen elborította volna a falat.